Tanulási tanácsadó állás Kőszegen


A Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért szervezet tanulási tanácsadó munkatársat keres Kőszegi Nyitott Tanulási Központjába.


Feladatok:
• közreműködik, a helyi NYITOK kialakításával kapcsolatos szervezési feladatokban és az infrastruktúrájának kialakításában, 
• működteti a tanulási központot: feltérképezi és bevonja a célcsoportokat, felméri a kompetenciafejlesztési szükségleteket és a térségi munkaadói igényeket, másokkal együttműködve tanulási programokat alakít ki, közreműködik azok megvalósításában, 
• együttműködési kapcsolatokat épít ki más szervezetekkel, a helyi és térségi érintett szereplők bevonásával partnerséget hoz létre, 
• feladatainak sikeres teljesítése érdekében együttműködik a projektmenedzsment tagjaival, a regionális koordinátorokkal és szakmai támogatást biztosító szakemberekkel, részt vesz a felkészítő képzésen, a fejlesztő célú belső műhelyfoglalkozásokon és konzultációkon.

Elvárások:
• felsőfokú végzettség és legalább 1 év munkatapasztalat felnőttképzésben vagy más humán szolgáltatásnyújtásban, mint például oktatás, szociális, pszichés, mentális segítségnyújtás, munkaerő-piaci szolgáltatás, közművelődés, közösségfejlesztés, vagy társadalmi befogadás területén 
• helyi beágyazottság, rálátás a helyi társadalmi-gazdasági viszonyokra
• jó kommunikációs készség, jó kapcsolatteremtő képesség, emberekkel való foglalkozás szeretete, empátia, 
• képesség a számítógép és más digitális eszközök széleskörű alkalmazására munkában és magánéletben egyaránt, 
• vállalkozói szemlélet, kezdeményezőkészség, 
• önfejlesztési igény, nyitottság új megközelítések és módszerek elsajátítására, új technikai megoldások alkalmazására, 
• határozottság, konfliktuskezelési és problémamegoldó képesség.

Előny:
• előnyt jelent oktatásszervezés területén, illetve projektmenedzsmentben, program koordinációban szerzett gyakorlat, vállalkozásfejlesztés területén szerzett tapasztalat.

Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, fényképpel ellátott önéletrajzzal jelentkezni lehet a "Jelentkezem" gombra kattintva.

Információk az állásról


Foglalkoztatás jellege

  • Teljes munkaidő 8 óra

Elvárt végzettség

  • Gimnázium

Munkarend

  • Általános

Beosztás

  • Beosztott

Önéletrajz elküldése kötelező!


Hasonló hirdetések